Vegyük például a szilvesztert. Ott előre van tervezve minden. Lefoglalt hely, lefoglalt barátok, lefoglalt jókedv. Aztán kiderül, hogy a hely mégsem olyan amilyen, a barátok már túl részegek a bulizáshoz, vagy éppen betegségből lábadoznak, vagy a börtönből szöktek meg, aztán megjelennek a zsaruk éjfélkor és visszaviszik xy utcai fogdába a titkon pedofil, közeli jóbarátot. Jókedv meg, mivel erőltetett (jókedv kell, hogy legyen), és mert senki nem szereti, ha éjfélkor két tehén tőgye között ébred arra, hogy a barátai a „Wenn der Elephant in die Disco geht” örökzöld német gyerekdalt éneklik hullahopp karikával a nyakukban, nincsen. Egyszóval: a szilveszterről mindenkinek csak rossz élmények jutnak eszébe.
Bezzeg azok a bulik, melyek nincsenek előre tervezve. Na azokra az ember mindig emlékezni fog. Öregkorában, kövéren, szivarral a szájában meséli unokájának a kerti hintaszékből, hogy azon az estén semmi sem jött össze, akit meghívtunk nem jött el, pia sem volt elég, éhesek is voltunk, hely sem volt nyitva, aztán mégis…valakihez felmentünk, valaki felhívott magához, valakivel összeismerkedtünk, vagy csak otthon maradtunk és akire nem számítottunk felhívott, eljött, hozott, vitt, ugrált, betört, megtört, satöbbizett. Azt szeretem, hogy minden péntek este előre nem tervezett. Péntek van. Punkt.
Ma hülye vagyok. Lehet azért, mert biciklivel mentem munkába és megbódítottak a hűvösvölgyi fák.
ps: Ha találtok egy normális embert, hozzátok ide és meggyógyítom, vagy valami ilyesmi. Jung, vagy kicsoda.
